Csak hetek kérdése, és hazánkban is elérhetővé válik a művi terhesség-megszakításra alkalmas tabletták egyike. A Sun Pharmaceutical Medabon nevű tablettája ezekben a napokban fogja megkapni a magyar törzskönyvet, amely után szinte azonnal forgalmazásba is kezdhet. Milyen hatással lesz a terhesség-megszakítás új formája a hazai abortuszok számára?
Merész ötlet gyermekszállításra – és talán sportolásra is egyben. A Baby Buggy elnevezésű roller és babakocsi „2in1” megoldásként mindenképpen feltűnő. A dologgla kapcsolatban azonban egyből felmerült bennünk a biztonság nem elhanyagolható kérdése.
A családban a gyerek észrevétlenül tanulja meg a beszédet, s az egyéb készségeket: egyszerűen elsajátítja azt, amit hall és lát. Ugyanez igaz a táncra is, amely apró korban készségszinten vésődik be. Erre épül a Tímár-mószer, melyről egyik alkotójával, Tímár Böskével beszélgettünk.
A „sima” és a gyerekes nyaralás közötti különbség ég és föld. Az utazások (akár csak a nagyiig, akár távolabbra) extra szervezést igényelnek, nem nélkülözve az A, B vagy akár C tervezést is. A következő kis gondolatösszegzővel segítünk a családi nyaralást stresszmentesebbé tenni.
Amikor megszületik az első gyereked, olyan változások következnek be az életedben, amely mindegyike a legszuperebb dolog folyománya. Összeszedtük nektek azt a tíz dolgot, ami biztosan meglep majd titeket, hogy saját porontyotok lesz.
“Nincs olyan emlékem a gyerekkoromból, ami ne lenne szép. Vannak, akik teljes horrorként tudnak csak visszagondolni a gyerekkorukra. Hát, én ennek pont az ellenkezője vagyok, csak a szépre emlékezem.”