Egy év házasság után, 30 évesen döntöttünk úgy a férjemmel, hogy jöhet a gyerek. Viszonylag hamar, a harmadik hónapban sikerült pozitív tesztet produkálni. Nagyszerű orvost találtam, a gondozás alatt teljes bizalom alakult ki. És hát szerencsére egy teljesen gond nélküli terhességem volt.

Érett fejjel, 27 évesen  döntöttem úgy (persze a férjemmel együtt, aki 2 évvel idősebb), hogy itt az ideje gyereket vállalni. Nagyon nagy szerencsém volt, mert 2 hónappal később már terhes is voltam. A terhességet nagyon jól viseltem, a 3. hónap végéig edzőterembe jártam tornázni, végig dolgoztam, jöttem-mentem. A szüléstől kicsit féltem, de azzal biztattam magam, hogy már annyi nőnek sikerült, én is kibírom valahogy.

Párom és én már a kapcsolatunk elején sem zárkóztunk el a gyermekvállalástól.
 

Második babámat vártam. Tervezett gyerek volt, pedig az első szülésem nem éppen kellemes emlékként maradt meg bennem.

Már a terhességem vége felé jártam, amikor A 34. héten kiderült, hogy  a kisbabám szíve nem ver rendesen.

Madame magzatvize a buszmegállóban folyt el, ő pedig még hazaszaladt a kórházi holmijáért és lezuhanyozott.

Bár Kincső kicsit váratott magára, utolsó pillanatban megemberelte magát. Olyan szépen született, mint ahogy az nagykönyvbe meg van írva.

Teréznek azt mondta az orvosa a leletei alapján, hogy soha nem lehet gyereke. Egy év múlva már terhes volt. A terhesség nem volt problémamentes, a kismama sokat görcsölt és vérzett.

Öt vetélést követően a hatodik terhességgel öt hónapot feküdt kórházban, majd a 37. héten viharos sebességgel érkezett meg kislánya, az orvos alig tudta elkapni.

Kpkry harmadik gyermekét várva közel egy hetet töltött a kórházban, mielőtt megindult a szülése. A férj épp egy lagziban bulizott, amikor hívást kapott: jöjjön, mert szül a felesége. A fogadott orvost nem tudták elérni, így az ügyeletes kísérte a szülést.