Nehéz, és mindenképp szubjektív kérdés, hogy milyen is apának lenni, ad absurdum milyen a jó apa. Míg a nők esetében a „jó anyaság” egy biológiai szükségszerűség velejárójaként, illetve az abból levezethető társadalmi elvárások alapján definiálható, addig az apa szerepe (néha még a ténye is…) szubjektívabb szempontokat követ. Anya az, aki megszüli a gyereket (függetlenül attól, hova kerül utána a gyerek), és anya az is, aki nevel egy gyereket, anyaságuk eköré a cselekedet köré összpontosul. Apa az, aki egy anya mellett van, részt vesz a nevelésben, és tradicionálisan fő részt vállal a családfenntartásban.