Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, például az egyes ételek bevezetésének időpontjával kapcsolatban is. A következőkben a hozzátáplálással kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdésekre keresünk válaszokat, szakértőnk segítségével.
Mi számít biztonságos fekhelynek, mivel kell tisztában lennünk, amikor eldöntjük, hol és hogyan aludjon a csecsemőnk? – James J. McKenna, PhD professzor, a Notre Dame-i Egyetemen működő Anya-Baba Alváslaboratórium igazgatójának tanácsai.
Gyakori kérdés kismamák körében: mikor vihetem majd ki először a levegőre a picit? Hogyan öltöztessem, és mire figyeljek elsősorban? A Családháló ebben a témában gyűjtötte össze a legfontosabb információkat.
Alvási szakértők azt mondják, felnőtteknek napi 7-9 óra alvásra van szükségük. A legtöbben azonban nem töltenek ennyi időt pihenéssel, különösen azok, akiknek újszülött babájuk van - írja a Fox News. Dr. Harvey Karp szakértő most összegyűjtött néhány tippet, hogyan altassuk el csecsemőnket.
Hogyan lehet megelőzni, illetve kezelni a pelenkázás okozta kiütéseket? Milyen készítményeket érdemes használni kezdetben? És miket próbáljunk ki, illetve mire figyeljünk oda? Az alábbi videóból remélhetőleg választ kaphatunk az alapvető kérdésekre a pelnekázást illetően.
Csak semmi pánik! Amennyiben újszülöttünkön sárgaságra utaló jeleket vélünk felfedezni, maradjunk nyugodtak. A jelenség a kisdedek 60 százalékánál, a koraszülöttek 80 százalékánál életük első hétben enyhe sárgaságot tapasztalhatunk. A kiváltó okok élettani eredetűek, a csecsemő fokozott vérlebontására és a sárga festékanyag kiürítésére vezethetőek vissza.
Elraboltak egy 9 hónapos csecsemőt az oroszországi Brjanszkban. A kislányt 19 éves anyja az állatkereskedés előtt hagyta a babakocsiban, amíg betért a boltba vásárolni - írja a karpatinfo.net.
Nincs szükség bonyolult szerkezetekre, kacifántos szabályokra. Olykor az egyszerűség a leginkább szórakoztató. A videón szereplő kisfiúnak legalábbis elég volt egy papírlap is ahhoz, hogy remekül elszórakozzon apukájával.
Egy 15 perce világra jött újszülött a valaha legkisebb páciens, akinek szívritmus-szabályozó pacemakert ültettek mellkasába - jelentették be az amerikai Stanford Egyetem illetékesei, amelyről a Time Healthland online kiadása számolt be.