|
Hozzászólás (1)
|
|
Itt az óvodai beiratkozás ideje. A választás sokszor nem egyszerű: számít az óvoda elhelyezkedése, szimpatikusnak kell találnunk az óvónő személyét, parkolóhelyben sem lehet hiány az ovi környékén és persze arra is fel kell készülnünk, hogy nem tudjuk gyermekünket abba az intézménybe iratni, amelyikbe szeretnénk. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni.
Információszerzés
Az első, amit minden anyuka megtesz, hogy körbekérdezi a szomszédokat, barátnőket, hogy kinek melyik oviról milyen tapasztalata van. Érdemes jegyzetelni, illetve a kapott információkat összevetni az általunk ideálisnak tartott óvodaképpel, hogy szűkítsük a kört. Budapestieknek ajánljuk az interneten a Közoktatási Információs Iroda honlapját, ahol megkereshetjük, hogy körzetileg melyik intézményhez tartozunk, míg a vidéken élők az önkormányzatnál érdeklődhetnek. Természetesen sokszor nem a “hivatalos” ovira fog esni a választásunk, de érdemes megnézni, hogy a “kijelölt” ovi véletlenül egyben nem a legjobb-e?
Távolság
A legtöbb szülőnek az egyik legfontosabb szempont, hogy az ovit akár gyalog is meg lehessen közelíteni, pláne, ha a még nem ovis korút is vinni kell a babakocsiban. Ha ez nem lehetséges, akkor három dolgot kell megtudnunk: ha autóval megyünk, van-e lehetőség az ovinál parkolni, ha pedig tömegközlekedéssel, akkor milyen messze van az adott megállótól az intézmény, illetve milyen gyakran közlekedik az adott járat. Mindenképpen gondoljuk végig, hogy az, hogy szép tavaszi időben nem gond eljutni az oviig nem azt jelenti, hogy télen, sötétben is ugyanilyen nagy élmény lesz buszozni, autózni naponta kétszer.
Környék
A kiszemelt óvodát érdemes először kívülről “körbeszimatolni”. A szimatolás itt akár szó szerint is értendő, hiszen nem mindegy, milyen levegőjű a környék: forgalmas főút mellett található-e az intézmény, vagy csendes, kertvárosi részen? Nézzük meg azt is, milyen az udvar / kert, mennyire felszerelt játékokkal, fejlesztő eszközökkel.
Nyílt nap, vagy váratlan látogatás?
Sok óvoda tart nyílt napot, amin - nem mindegyik oviban! - azok a szülők is részt vehetnek, akiknek még nem jár oda a gyermekük. Ezeken az alkalmakon ugyan bepillantást nyerhetünk az ovi mindennapi életébe, megismerkedhetünk az óvónőkkel és a dadákkal, valamint láthatjuk azt is, milyen koncepciók mentén folyik a nevelés. Ilyenkor érdemes már előre tájékozódni arról, milyen költségekkel jár az óvodai élet (étkeztetés, különprogramok, stb), és vannak-e olyan foglalkozások, amit mi fontosnak tartunk (pl. néptánc, úszás, esetleg nyelvoktatás, logopédus). Érdeklődhetünk a napirendről, a csoportok létszámáról is. Mégis, érdemes néha “csak úgy”, az utcáról beesve tájékozódni, így ugyanis sokkal reálisabb képet kaphatunk, már csak azért is, mert az óvónők és a gyerekek is természetesebben, oldottabban viselkednek, ha csak egy anyuka van jelen, mint ha egy egész csapat! Mivel ilyenkor, tavasszal már általában mindenhol lehet tudni, ki lesz ősszel az induló kiscsoport vezetője, ismerkedjünk meg vele, hiszen évekig ő lesz csemeténk életének egyik legfontosabb szereplője.
Előnyben
Fontos tudni azt is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor egy gyerek előnyt élvez az óvodai felvétel során a többivel szemben. Három ilyen szempont létezik: az első, amikor egy gyermek halmozottan hátrányos helyzetűnek számít, és emiatt kötelezően felveendő az adott intézménybe. A második, amikor szociálisan hátrányban van (jövedelem, vagy családi körülmény szempontjából). A harmadik csoportba azok a gyerekek tartoznak, akiket egyedül nevel valamelyik szülője, és / vagy a szülő(k) dolgoznak. Éppen ezért fordulhatnak elő az olyan helyzetek, hogy vagy a hatalmas túljelentkezés, vagy a fent említett okok miatt nem fér be gyermekünk a csoportba!
Beszoktatás
Sok kisgyerek csak nagyon lassan szokja meg, hogy a nap felét új környezetben kell eltöltenie, édesanyja nélkül. Éppen ezért a legtöbb óvodában lehetőség van arra, hogy az első néhány nehezebb napot-hetet szülői jelenlét mellett töltse el az újdonsült óvodás. Ugyanakkor érdemes erről is a beiratkozásnál érdeklődni, mert vannak olyan óvodák is, ahol már a második napon arra kérik az anyukákat, bárhogy sír a gyerek, hagyják ott. Az ilyen módszer nagyon kiboríthatja mind a gyereket, mind az anyukát, éppen ezért, a kellemetlen meglepetéseket megelőzendő, beszélgessünk el időben az óvónőkkel a beszoktatásról!
Csoportösszetétel
Sokan a vegyes - mindenféle korú óvodás - csoportokra esküsznek, míg mások úgy gondolják, egy gyereknek az a legjobb, ha azonos korú társaival tölti napjait. Az óvodai vezetőségek felfogása is változó ebben a tekintetben, ezért mindenképpen kérdezzük meg jóelőre, hogy vegyes, vagy homogén csoportba járna gyermekünk! A homogén csoportban könnyebben lehet fejleszteni az egykorú gyermekeket, míg a vegyesben a kicsik megtanulják az alkalmazkodást, kialakul bennük a segítőkészség, a nagyok törődnek a kicsikkel, míg a kicsik tanulnak a nagyoktól. Döntsük el, nekünk melyik a szimpatikusabb, illetve próbáljunk meg ráérezni, hogy gyermekünk melyikben érezné jobban magát!
Az óvodákról az alábbi linkeken kaphatunk hasznos információkat:
Csak úgy bejelentkezés nélkül nem lehet megnézni az óvodát. Max. körbevezetnek a folyosón, bekukkanthatnak a csoportokba gyorsan, de a csoport életét csak a nyílt napon lehet megnézni.
Vannak olyan óvodák, ahol nem tudni, mi lesz a helyzet. Még azt sem tudjuk, melyik csoportba melyik óvónő kerül. Felháborítónak tartom, hogy az új vezető kitalálta, hogy a jól bevált vegyes csoportokat tisztává teszi, ezért az összes csoport összes gyerekét szétválasztja, hogy homogének lehessenek. Mivel az óvónők többsége nem jön jól ki egymással, ezért őket is szétbontják. Ami még ennél is felháborítóbb, hogy az óvónők véleméynét nem kérték ki a szétbontásnál. Az, hogy én is és a párom is a vegyes csoportot részesíti jobban előnyben, senkit sem érdekelt.
A legérdekesebb, hogy a gyerekek "szétdobását" az óvodatitkár végezte a születési dátumok alapján. Van egy kislány a csoportomban, nagyon anyás, örültünk, hogy most, 5 évesen már leszokott a "Hiányzik az anya" nyafogásáról. Erre, garantáltan vissza fog ez jönni, ha ismét más óvónőt kap... De én nem vihetem magammal az én csoportba, mert a titkárnő úgy gondolta, hogy egy másikba megy.
Hozzátenném még, hogy a homogén csoportok nem azért jók, mert jobban tudjuk fejleszteni a gyerekeket. Ha az óvónő ügyes és nem lusta, akkor fantasztikusan, differenciáltan tudja nevelni a vegyes csoport vegyes életkorú gyerekeit. Több felkészültséget jelent ez, de jobb gyerek-társaságot, és igen, a nagy rengeteget segít a kicsinek, a kicsi meg látja, hova fog fejlődni, ha ügyesen részt vesz a kezdeményezésekben, és nagyon élvezik, hogy egy csomó közép-, és nagycsoportos gyerek anyáskodik felettük.